Mi köze a bűvészetnek a tanuláshoz? Rengeteg párhuzamot tudnék mondani, de az egyik legfontosabb számomra a hibázáshoz való hozzáállás.
Így szeptember első napján, ha egyetlen dolgot kívánhatnék az új tanévre, az az, amit szerintem a legjobban érdemes megtanulni: hogy jól kezeljük a hibázást.
A tegnapi napomat egy bűvész találkozón töltöttem. A délelőtt folyamán egy bűvészversenyt tekinthettünk meg, ahol a versenyzők izgultak, és többen is hibáztak. Érdekes volt megfigyelni, ki hogyan kezelte, amikor nem úgy sikerült a mutatvány, ahogyan tervezte.
Itt újra feljött bennem, hogy a hibázásra adott reakciót külön tanítani kéne, hiszen ezen sokkal több múlik, mint gondolnánk, és sokkal jobban befolyásolja egy műsorszám megítélését, mint maga az, hogy hibáztunk-e egyáltalán.
A múlt hétvégén pedig egy zsonglőr képzésen vettem részt, ahol megtanultuk, hogyan tanítsuk meg a gyerekeknek a háromlabdás kaszkád dobást. Ez a módszer remek arra is, hogy megtanuljunk hibázni, hiszen a labdák biztosan le fognak esni.
Bár ezt tudtam, az első leesésnél mégis ijedten néztem körbe. Később, a sokadik próbálkozás után már mintha mi se történt volna, folytattam a gyakorlást.
A képzés során az is elhangzott, mennyire fontos, hogy pontosan és tisztán mutassuk be a gyerekeknek a kaszkádot, amihez még egy-két hónap gyakorlásra biztosan szükség van.
De én mégsem így fogok tenni. A kezdő lépéseket ugyan szépen meg tudom mutatni, de a gyerekek látni fogják azt is, hogy én magam hol tartok ebben a folyamatban, hogy nálam is leesik a labda, és én is újrakezdem. A hétről hétre látható fejlődésem pedig nem a véletlennek, hanem a folyamatos gyakorlásnak köszönhető.
Pont ezért a legfontosabb a példamutatás, de nem a tökéletességben, hanem az emberi részben. Ahogy a bűvészekhez is akkor tudok a legjobban kapcsolódni, ha vállalják és könnyedén élik meg a hibázást.
Erre láttam egy remek példát a bűvész találkozó délutánján, amikor profi bűvészek mutatták be saját trükkjeiket, amiket el is magyaráztak.
És mi történt? A profi bűvész is hibázott! Kiesett a kendő a kezéből. „Nem esünk kétségbe, ezért van két kendőnk” – mondta, majd teljes nyugalommal elővette a másikat, miközben elmagyarázta, mennyire fontos, hogyan reagáljuk le a hibákat, és a legjobb, ha kihasználjuk a hibát, nem megijedünk tőle.
Valóban, ebben a helyzetben nem csak emberileg tudtam hozzá kapcsolódni, hanem közben azt is megállapítottam, hogy ő tényleg egy igazi profi bűvész.
Este pedig egy kétórás bűvész előadással zárult az egész napos program, ahol a bűvészek már nem bízták a véletlenre a hibázást. A műsorszámokba előre beépítették a hibákat, így sokszor úgy tűnt, mintha valami elromlott volna, és amikor mégis sikerült, azzal még nagyobb hatást értek el.
Volt olyan műsorszám is, ami teljes egészében arról szólt, mintha a bűvész folyamatosan rontana, miközben mi nézők rettentően jól szórakoztunk. Innen is láthattuk: a hiba nem feltétlenül negatív. Ha ügyesen használjuk, még fantasztikusabb élmény érhető el vele.
Ahogy a bűvészek is tudják, a hibázást érdemes felhasználni a siker érdekében, úgy a tanulók számára is fontos, hogy ne elkerüljék a hibázást, hanem megtanulják kezelni, hiszen ez a tanulási folyamat kihagyhatatlan része.
Többek között ezt is tanítja a bűvészet a tanulásban, és ezért tartom ennyire fontosnak. Úgyhogy, ha egy dolgot kívánhatnék erre a tanévre: örüljünk neki, ha valaki hibázik a tanulás során, és segítsük a hibázásból adódó lehetőségeket kihasználni, mert ez szükséges a fejlődéshez és a sikeres tanuláshoz.
